Világjáró est - Szlankó Zoltán - Hegymászó

A hónap talán leginkább várt péntek estéje volt a következő. Egy meglehetősen érdekes előadás várt mindenkire, aki megtisztelt minket a részvételével. Nos, nem is volt okunk panaszra, szép számmal érkeztek, nem csak a megszokott tagok. Igen, reménykedtünk benne, hogy sokakat megmozgatunk majd, de személy szerint meglepődtem a terem zsúfoltságán, amikor beléptem. Nagyon jó érzés volt. Szlankó Zoltán hegymászó volt az a személy, aki ennyire megmozgatta az embereket. Elmondása szerint barlangászként kezdte pályafutását, ám egy idő után jobban vágyott a magasba, mint a „mélybe”. Egy elképesztő élménybeszámolót hallgathattak (és nézhettek!) végig a megjelentek a 2010-ben a Cho Oyu megmászására indított expedícióról. A csúcs a Himalája hegységben található, magassága 8201 méter. Az expedícióról rengeteg érdekességet megtudhattunk. Szlankó Zoltán elmondta, hogy ezzel a mászással szerették volna segíteni Erőss Zsolt visszatérését a nyolcezres csúcsok világába. Igen, az a hegymászó, aki 2010 eleji súlyos sérülésének következtében jobb lábának alsó részét csonkolták, ám immáron lábprotézissel ismét készen állt a mászásra. Ezt az expedíciót mutatja be a Kollmann András rendezte, A Hópárduc talpra áll című dokumentumfilm (a bemutató 2011. októberében volt). Az előadás során mindannyian már-már ott láthattuk magunkat, szinte érezhettük a testünket csípő mínuszokat, és a nap enyhe sugarait, melyek vakítóvá teszik a havas tájat. Részesei lehettünk, közvetve, egy olyan expedíciónak, mely bár a természet, az időjárás fintorainak „köszönhetően” nem zárult a csúcs megmászásával, mégis sikeresnek mondható. Hisz az ország talán legismertebb hegymászója bebizonyította, hogy az akarat, kitartás, szenvedély sok mindenre képessé teszi az embert, és hogy messze nincs vége a „karrierjének”. (Ezt követően 2011-ben meg is történt a visszatérés a Lhoce (8516 méter) megmászásával.) Az előadás végeztével bárki kezébe foghatta, megnézhette azokat az eszközöket, melyeket a hegymászók használnak az expedíciók során, hálózsákokat, ruhákat; de ennek köszönhetően készülhettek fotók a sátorban üldögélő klubtagokról. Rengeteg momentumot tudnék még megemlíteni, szinte másodpercenként jut eszembe valami történet, videó részlet, fotó, melyet hallottam, láttam. Azonban kevés a keret mindezek leírására, és talán felcsigázom az olvasót annyira, hogy legközelebb felkerekedik, és saját szemével és fülével nézi és hallgatja meg valamely következő előadást, no persze más témában, más előadótól, de remélhetőleg legalább ennyire magával ragadóan. Nemes egyszerűséggel a legjobb előadások közé kell sorolnom, amit valaha hallottam. Mindannyiunk nevében mondhatom, köszönjük Szlankó Zoltánnak az elképesztő élménybeszámolót, és a plusz segítséget is, melyből remélhetőleg újabb izgalmas est születhet a közeljövőben.

(Képek az estről a "Menü!/Képtár!" menüpont alatt találhatóak!)